A 31. napon említettem, hogy írási ambícióim odáig fajultak, hogy immár bármikor a tettek mezejére lépve elkezdhetem életem jelenlegi egyetlen értelmének, a lassan már 15 éve tervezgetett könyvnek a megírását. Nos, jelentem, a dongó döngicsélni kezdett, ami annyit tesz, hogy az előző három nap során, nagy nehézségek és küzdelmek árán befejeztem a prológusomat. A korrektúrám utáni arány pedig valahogy így fest: jelenleg naponta egy oldalnál kicsit többet tudok véglegesíteni, ha megerőltetem magam.
Nagy kunszt, mondhatná erre bárki, de a dolog az én esetemben korántsem ilyen egyszerű. Számomra rettenetes dilemma volt, hogy nekivágjak-e a régóta dédelgetett, nagy álmomnak, vagy esetleg várjak még vele egy kicsit. Hiszen ha későbbre halasztom, talán sikerül még tovább csiszolni a részleteket, esetleg fejlődik az írási- és fogalmazási készségem, netalán megszáll egy olyan hangulat, ami által tudni fogom, a siker érdekében mit és hogyan kellene tennem.
Ám szomorúan kellett megállapítanom, hogy ha így állok hozzá a dologhoz, akkor jó eséllyel soha, semmi nem fog kikeveredni az egyébként szép terveimből. Hiszen a történet valamennyi darabkája a helyén, szerény képességeim határait lehetetlen lenne tovább kitolni, a kedv és a lelkesedés pedig előbb vagy utóbb elszáll, és onnantól mindenképpen csak a kemény, gépies, hosszadalmas meló marad. Nem volt hát több kibúvó, neki kellett vágni az ismeretlennek!
Ugyanakkor nem is hittem volna korábban, hogy ekkora élményt képes nyújtani egy saját világ életre keltésének minden pillanata! Az, hogy irányítunk, urai vagyunk egy univerzumnak, amelyben végtelen hatalmunk van a szereplők sorsa felett, ahol kedvünk szerint adhatunk és elvehetünk, ahol a törvényszerűségeket mi alakíthatjuk olyanná, ami számunkra megfelelő, egyszerre nagyszerű és felelősségteljes érzés. Ez az a szabadság, amelyet nem helyettesíthet egy mások által létrehozott világ kényelme és korlátai. Meglehet, "vendégmunkásként" nincs szükség arra, hogy mindent mi alkossunk meg a semmiből, cserébe viszont elesünk a korlátlan hatalomtól, és teljesen soha nem érezhetjük magunkat otthon. Elég jó üzletnek tűnik hát a semmiből kezdeni, én amondó vagyok.
Sokat gondolkodom azon, hogy vajon aki készít egy számítógépes játékot, leforgat egy filmet, vagy egy könyv lapjain létrehoz egy univerzumot, vajon képes lesz-e idővel úgy elvonatkoztatni tőle, hogy valamikor majd kívülről, idegenként szemlélve gyönyörködhessen benne. Tartok tőle, ez lehetetlen feladat, de ha ezt az árat kell fizetni érte, ám legyen, állok elébe! Különben is, a történet, függetlenül attól, hogy papírra vetem-e vagy sem, bennem él, és ezen nem változtathat az, hogy mások számára is elérhetővé válik. Csupán az a kérdés, vajon sikerül a mondanivalót úgy megalkotni, ahogyan azt szeretném. Talán ez az, ami által kiderül, kiben van tehetség, és kiben nincs. De ez már teljesen más lapra, és esetleg majd egy későbbi bejegyzésre tartozik.
Szóval csak annyit üzennék azon kedves olvasóimnak, akik hozzám hasonló terveket dédelgetnek: ne féljenek belevágni, ne keressenek többé kibúvókat, mentségeket, kifogásokat! Könyvet írni nagyszerű mulatság! Vágjon bele mindenki, aki csak tud!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése