Odakint süvít a jeges szél, hajladoznak az ágak, repkednek a cserepek a tetőkről, de otthon, a lakásban csend van és béke. Minden tennivaló automatikusan halasztódik, a hajnali ébredések és éjszakázások helyett most a pihenés napjai következnek.
Rántott csirke rizi-bizivel az ebéd, desszertnek pedig diós bejgli, szalon- és gumicukor a menü - az ünnepek alatt félredobom a fogyókúra és az egészséges életmód valamennyi elkorcsosult beidegződését. A karácsonyfámat tegnap többé-kevésbé feldíszítettem. Műanyag, sok éve megvan már, de tavaly és tavalyelőtt eszembe sem jutott, hogy elő kéne vennem a dobozából.
Manapság, valamiért az az érdekes szokás terjedt el, hogy egyetlen színt használnak a díszítéshez. Gömbök, szalagok, angyalkák, csokidesszertek, üvegből és műanyagból fröccsöntött, amorf figurák mind-mind hasonlóan festenek a zöld alapot biztosító ágak sűrűjében. Én viszont nem követem ezt a divatot, aminek következtében a fámon a színek káosza uralkodik. Szeretem a káoszt.
Tévét nem nézek, rádiót nem hallgatok; olvasgatok, üldögélek, a holnapi napot tervezgetem. Sokaknak karácsony másnapja az utazásokról, rokonlátogatásokról szól, de ebben az esztendőben számomra ez a legnyugisabb nap a három közül. Senki nem vár rám, és én sem várok senkit. Jól van ez így.
Nem gondolok a jövő évre, nem olvasok híreket, nem borzolom a kedélyállapotomat fölösleges bosszúságokkal. Még a szilveszteri habzsi-dőzsi is a távoli idők ködbe vesző eseményének tűnik csupán. A reggeli ébredés után olvastam egy kicsit, délután szintúgy, vigyázva arra, nehogy túl hamar kivégezzem az éppen aktuális könyvet. Nem sürget semmi, nem is sietek hát semmivel. Ezen a napon nincs hova.
Most pedig nézzük a dolog másik oldalát.
Ez egy rohadtul ingerszegény nap, amikor is biztosra vehetem, hogy az ég világon semmi érdekes, fontos, említésre méltó dolog nem fog történni velem. Még az utcára sem tudok kimenni sétálni, hála a cudar időjárásnak. Hogyan várhatom hát el, hogy bármi izgalmasról tudok majd e blog hasábjain beszámolni?
Üres, lapos, felejthető szombat, ami már akkor nyilvánvaló volt, amikor reggel kinéztem az ablakon, és láttam, hogy még a Napban sincs túl sok kedv és hajlandóság arra, hogy süssön egy picit. Az eső hol szakad, hol zuhog, hol csak csöndben szemerkél, az orkán erejű széllökések letépik a kapucnit a kobakomról, miközben egyre csak azt lesi az ember, mikor omlik rá a magasból pár négyzetméternyi vakolat.
Az éttermek zárva, tegnapról kell hamit melegítenem, pedig szívesen ettem volna valami jót egy közeli kajáldában, ha már a főzés a konyhám roggyant állapota miatt nem túl bizalomgerjesztő gondolat. Édességből az utóbbi egy hét durva fogyasztási adatai után most már elég volt erre az esztendőre, a piálásból szintúgy.
A tévében a szokásos, unalomig ismételt műsorok, a rádióban az átlagosnál is rosszabb zenék, a politikától meg hányingert kapok. Unalom és reménytelen várakozás dominálja a csigalassúsággal múló órákat, és kétségbeesésemben tényleg nincs jobb ötletem, mint hogy elhatározom: este megnézem a Holdhercegnő című mesefilmet valamelyik kereskedelmi adón. Bízom abban, hogy legalább ez képes lesz némi színt vinni ebbe a napba.
Na, azt hiszem, ez a bejegyzés kellőképpen PC-re sikeredett. Most már nem vádolhat elfogultsággal senki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése