Október elején kaptam egy értesítést a kábelszolgáltatótól, miszerint a hónap végén megszűnik az HBO földi, analóg sugárzása, helyét pedig a digitális adás veszi át. A küldemény leírta, hogy én, a felhasználó két csomag közül választatok, ami a mozicsatornát illeti. Meg kell jegyezni, árban mindkettő kedvezőbb az eddigi díjszabásnál. Sőt, az átállás mellé ingyenesen kaphatok egy set top boxot, ami egyrészről szükséges az adás zavartalan élményéhez, másrészt a jövőre nézve is jól jöhet még.
Ez a levél remek hír, kiváló apropó volt a számomra. Ugyanis már egy ideje azon gondolkodtam, le kéne mondani azt az egy szem plusz csatornát. Elvégre alig nézek tévét, s az HBO előfizetés önmagában majdnem annyit kóstál, mint a normál kábeltévés tarifa. Ennek a folyamata, mint kiderült úgy zajlik, hogy én otthon kiszerelem a furcsa alakú dekódert a vezetékből, s beviszem hozzájuk leadásra. Ezzel szűnik meg maga az előfizetés. Logikus; ha nincs bizgentyű, nincs adás, nincs miért fizetni.
Tiszta sor, ma délelőtt neki is álltam a mutatványnak, s a plafonon futó kábelt megszabadítottam az idegen tárgytól. Elvégre november elseje volt a napja az átállásnak, a szolgáltatónál tervezett látogatásommal egybekötött lemondást az ünnep miatt így holnapra időzítettem. És bár a reggeli órákban még tudtam fogni az adást, de biztosra vettem, hogy ez hamar megváltozik majd. A határidő az mégiscsak határidő, nincs mese! Ahogyan pedig az várható volt, a dekóder nélkül a mozicsatornának lőttek, csupán egy kaotikus, fekete-fehér massza virított a helyén. Volt-nincs, ezzel vége, még csekély hiányérzetet sem hagyott maga után.
Aztán pedig valamikor délután megtörtént az analógról digitálisra való átállás is. Ezt onnan tudom, hogy az alig fél napos HBO-mentes időszakom után most újra látom az adást. Kicsit kockásan, néhol színtelenül, olykor szaggatottan, de mégis nézhető minőségben, jó hanggal. Ha holnap is így marad, miután lemondtam az HBO-t, akkor azzal remek üzletet csináltam!
Ha meg nem... legalább tudtam valamiről bejegyzést írni egy ilyen álmos, csöndes napon is, amikor az óraátállítás miatt még mindig nehezen tudom értelmezni az idő szokatlanul lassú múlását.
No, mi a helyzet az HBO-val? Győztél?
VálaszTörlésIgen, nagyon úgy fest, hogy továbbra is látszik az adás! Pedig már hivatalos a dolog, nincs apelláta, megtörtént a lemondás. Engem is meglepett kicsit a dolog, s bár a minőség nem tökéletes, néha teljesen elmegy a kép, de ingyé' azért ennek is tudok örülni!:)
VálaszTörlésA *dolog* szóismétlésére a válaszban pedig nincs mentségem. Öregszem, fáradok, butulok. Elnézést!
VálaszTörlésNahát még ilyen dolgot. Ilyen dolog nincs még egy a világon, mint ez a dolog.
VálaszTörlésSőt van egy ilyen film is: A dolog :)
Mindig zavart, ha szóismétlek. Mindezt pedig két mondatnyi szöveg alatt elkövetni... na az valami rettenetes nagy szégyen!
VálaszTörlés