Döntő többségük, anyagi értelemben véve, értéktelen. Egy darabig antikváriumról antikváriumra jártam, hogy érdeklődjek, kérdezősködjek a lehetőségekről, és egyáltalán nem számított, mennyit fizetnének értük. Csak arról szerettem volna meggyőződni, hogy hozzáértő kezek veszik gondozásba őket.
De nem jártam sikerrel. A boltok inkább eladni szeretnének végre, nem pedig vásárolni, ami az ő részükről teljesen érthető dolog, ugyanakkor mégis szomorú képet fest a világról. Azt jelzi, hogy az emberek kénytelenek voltak az utóbbi időben már a könyveiktől is megszabadulni, hogy átvészeljék a mindennapokat.
Így végül nem tehettem mást, nekiálltam a kisebbik lakásban helyet szorítani a vaskos, ódon köteteknek a fiókokban, a polcokon, a szekrények mélyén. És egyúttal készítettem egyfajta leltárat is; áttekintést arról a több száz könyvről, amelyek, gyengeségem okán a "nyakamon maradtak". És nagyon elégedett voltam az impozáns végeredménnyel.
Mindössze egyetlen problémám származik a rengeteg, nagyszerű felfedezésből. Az, hogy már eddig is legalább 30-40 könyv hátrányban voltam magamhoz képest, azaz ennyi várt arra, hogy végre nekikezdjek. Mert bár nem olvasok lassan, de mégis jóval nagyobb iramban vásárolok könyveket, mint ahogyan ki tudnám őket végezni. Nem is beszélve bizonyos művek egymás után többször történő elolvasásáról, amely szintén negatívan befolyásolja a megveszem/ledarálom rátámat.
A ma véget ért rendezgetés után pedig biztosnak látszik, hogy valamennyi, várólistás könyvem további, igen jelentős csúszásokra számíthat, mielőtt végre kézbe vehetném. Sőt, tovább is megyek: megkockáztatom, hogy a kényszerhelyzet okán rám szakadt irodalmi művek sokasága legalább öt évre előre képes lenne kitölteni szabadidőm minden egyes percét.
Annyi baj legyen, állok elébe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése