Elérkeztünk a Budapesti Barangolások második felvonásához, amelyben ezúttal a Városliget bizonyos pontjait szeretném bemutatni kedves olvasóimnak. No, nem mintha különösebben reklámozni kéne a fent nevezett helyet; jómagam, s millióan mások is gyakran megfordulnak arrafelé nap mint nap.
De sok dolog történik most ott, amelyekről meg kell emlékezni. Kezdjük mindjárt a múlt és a jelen összevetésével.
Egykoron itt egy korcsolyapálya állt. Telente legalább is ezt a funkciót töltötte be, immár 140 esztendeje. De most csak egy romhalmazt találhat az idelátogató barangoló. Rebesgetik, az építkezések befejeztével megújult formában, modern külsővel ismét jégpálya nyílik majd, de az már nem lesz ugyanaz.
Az épület rozoga volt, omladozott a vakolat, lepusztult volt kívül és belül, így jogos az alapos tatarozás, renoválás, felújítás. Ugyanakkor sok minden tűnik el az ódon falakkal együtt örökre, amelyekért talán kár. Pontosan nem is tudom, mi az, amitől az átépítésnek most nem tudok felhőtlenül örülni. Pedig szerintem is jó, ha a dolgok ilyen formában változnak. Csak valahogy... hiányozni fog a régi, ütött-kopott pálya.
A Vajdahunyad vára, ezzel szemben már túl van némi ráncfelvarráson. Az előző héten eltűntek a markológépek, a teherautók, a munkások, ám áldásos tevékenységüknek köszönhetően az épületegyüttesen átvezető út egy teljesen új, elegáns díszburkolatot kapott.
S emitt látható a vár egyik épületének kevésbé ismert, hátulsó oldala. Évek óta nem tettem meg ezt a kis kitérőt, ami a várárok mentén nem a szokásos, tavacska oldalában futó úton kerüli meg a műemléket, hanem az ellenkező irányban. Pedig nagyon szép látvány onnan is.
Mára legyen elég ennyi. A Nagy Kaland ismét elkerült engem, hiába kutatok utána lassan harminc éve, kitartóan. Sebaj, talán majd legközelebb!
Istenem, a legkedvesebb helyeimet fedezted fel most újra... (no lám, máris mocorog a honvágy...:))) Igazad van a jégpályával kapcsolatban. Gyerekként is jártam ide, és így szoktam meg, azzal az ódon külsővel. Bizonyára szép és jó és modern lesz, de nekünk, régi budapestieknek, ezzel egy jellegzetes hangulat is eltűnik, valami békebeli pantinás idill. Sajnálom, és most sajnálom csak igazán, hogy alig van képem a régi pályáról. Köszi, hogy feltetted ezeket a képeket!
VálaszTörlésÉn magán a pályán sosem jártam - az számomra egyet jelentene egy baleseti sebészeti beutalóval!:) Csak a Kós Károly hídról néztem mindig azokat, akik ott korcsolyáznak.
VálaszTörlésTényleg nem tudom, miért nem volt jó érzés azt látni, hogy a lerobbant épület, és maga a jégfelület is megújul. Máskor ez nem szokott zavarni, sőt, kimondottan örülök neki. Öregszem, egyre szentimentálisabb vagyok, meg miegymás. De azért a megújult létesítményre is kíváncsi leszek... vagy talán mégsem...:)