Ó, nagyon hosszú lenne az a lista, amit az általam nem szeretett dolgokról tudnék összeállítani, épp ezért inkább most csak egyetlen, régi rigolyámat kívánom bemutatni. De ez olyan, amivel az őrületben tudnak kergetni egyetlen pillanat leforgása alatt, ahogyan azt tették a közelmúltban is.
Nyílt egy kiállítás a Közlekedési Múzeumban, amire nagyon szerettem volna ellátogatni. Autók, repülők, meg millió egyéb jármű kicsinyített mását tekinthetik meg az érdeklődők majd két hónapon át. Vannak ott makettek, modellek, diorámák különböző méretarányokban, de egy dolog közös bennük: mindegyik egyformán igényesen kialakított, pontos, minőségi darab. Gyerekeknek, és gyerekes felnőtteknek egyaránt kiváló látványosság egy ilyen bemutató, ezért biztos volt, hogy nekem is ott a helyem.
Belépődíjas buliról van szó, ezt nem is titkolták, és nincs is ebben semmi különösebb kivetnivaló. Időszakos kiállítás, csupa elsőrangú darabból összeválogatva, meg aztán szép dolog támogatni a múzeumokat, satöbbi. De hogy pontosan mennyi az annyi, arról sehol nem esett szó.
Ezért mikor megérkeztem, rákérdeztem a díjszabásra a pénztárban, mire a hölgy maga mögé bökött a kifüggesztett táblák közül az egyikre, és rám se hederítve odaköpte: - Ki van írva!
Na ez az, amit - többek között - nem szeretek. Egyrészt mert logikátlan. Miért nem tud értelmes, rövid választ adni egy különösebben nem túl bonyolult kérdésre? Így is, úgy is mond valamit, nem lenne hát egyszerűbb konkrét válasszal szolgálnia? Ha csak a betűmennyiséget vesszük, azzal sincs beljebb, egy hajszálnyival sem. És ráadásul még meg is kellett mozdulnia (a bökés), ami miatt végképp pazarlónak és veszteségesnek kell kikiáltanom ezt a fajta reakciót.
Másrészt meg, ugyebár, ezért ő még pénzt is kap. Ráadásul nem foghatja arra sem, hogy bosszantják a hozzám hasonló, senkiházi, vaksi ügyfelek. Mert az árlistán kívül a falon volt még vagy 6-8 másik, hasonló méretű lap, amelyet végig kellett volna böngésznem, hogy ráleljek a válaszra. Ésszerű döntés tehát egy látogató részéről, ha inkább kérdez, mint feltartja a sort.
Mindennek az lett az eredménye, hogy a mára tervezett múzeumi ajánló - nyafogós, túlontúl igényes, felfuvalkodott, nagyképű hozzáállásomnak köszönhetően - elmaradt. Ezek után inkább hátat fordítottam a tisztelt intézménynek, és hazajöttem. Biztos bennem van a hiba.
Egyébként magáról a kiállításról nem szeretnék lebeszélni senkit, mert biztosan fantasztikus élmény azokat a modelleket megtekinteni. De nekem ez sajnos már nem fog összejönni.
Ja, és kérek mindenkit, aki ellátogatna ide, ne terhelje túl szerencsétlen pénztároshölgyet olyan baromságokkal, mint a belépődíj összegének firtatása. Az kereken egy ezres.
Kedves B. Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a kommentet. Egyrészt mert már valószínűleg unalmasak a "bezzeg Koreában..." kezdetű mondatok. Másrészt mert csak annyit tudnék mondani, hogy igazad van. Bővebben talán így. Nekem óriási szerencsém van, hogy egy kis időt Koreában tölthettem, és nem is fogom elfelejteni soha ezt az időszakot. De bizony túl sok mindenre tudok úgy reflektálni, hogy 'bezzeg Koreában...'. Ez pedig nem túl jó hozzáállás, ha az ember túl akarja élni az otthon (otthon?!) töltendő időt. Ezért (is) tartok a hazameneteltől. A jóhoz nagyon könnyen hozzászokik az ember. A minap eltévedten az egyik Home Plusban, és nem találtam a kijáratot. A biztonsági őrtől kérdeztem, aki mélységes sajnálattal közölte, hogy nem beszél angolul. Aztán a telefonján próbált odahívni más dolgozókat, de azok szintén nem beszéltek angolul. Erre ők is elmentek a szélrózsa száz irányába, és másokat hívtak segítségül, mindezt sűrű bocsánatkérések és hajlongások közepette, hogy már én éreztem kellemetlenül magamat. (Közben persze én is kérdezgettem vevőket, hogy ne álljak ott, mint egy faszent. Vegül egy üzeletember magyarázta meg, hogy merre menjek. Hozzáteszem, mindez megelőzhető lett volna, ha képes vagyok azt az alapszót megtanulni koreaiul, hogy 'kijárat'.)
VálaszTörlésA Te esetedben valószínűleg beszóltam volna a pénztárosnak, esetleg összeveszek vele, vagy ha olyanom van, csendben mérgelődöm, és kifizetem a jegyet. Mindenképpen én járok rosszul, mert vagy felidegesítem magam, tök feleslegesen, vagy frusztrálódom, egy ilyen suttyó alkalmazott miatt.
Szóval csak azt akarom mondani, hogy elszomorított, amit írtál, ez a totális - és evidens - flegma közöny, vagy szinte ellenségeskedés, ami - ezt kell mondanom - nem fog változni otthon, ha engem kérdezel, soha.
És a felsorolt jelzőkből az 'evidens' a legszomorúbb.
Dehogy unalmasak, mindig megnyugtató és jó dolog arról hallani, hogy a világ túlsó felén azért még nem minden olyan romlott és mocskos, mint amilyen idehaza. Egyszer már én is szívesen kipróbálnám, milyen lehet, ha nem köpnek az emberre, ha megpróbálnak neki segíteni, ha kedvesek és előzékenyek. Örülök, hogy igazat adsz nekem! Csak sajnos tényleg annyi, de annyi ilyen szarság éri az embert, hogy egy idő után fel sem veszi ezeket.
VálaszTörlésÉn, persze csak miután elindultam kifelé, azon kezdtem el gondolkodni, hogy ilyenkor el kéne kezdeni játszani a hülyét ("He? Hova van kiírva? Mennyi? Nem látom!"), egészen addig, amíg ki nem nyögi, hogy "cseszd meg, ezer pénz"! Ekkor pedig kedvesen felhívni a figyelmét, hogy nem-e lett volna egyszerűbb az elején közölni ezt annál, minthogy felhúzza magát, ráadásul még tovább kellett az idegesítő látogatóhoz beszélnie.
Ez lenne az elegáns megoldás. De én, ha már "megoldást" keresek, inkább a "csöves" megoldást részesítem előnyben, ami tele van szitokszavakkal, egyszerű és vulgáris megfogalmazásokkal. Csak az mégsem illik egy múzeumhoz. Ezért inkább távoztam.