Tegnap újfent találkoztam egy olyan jelenséggel, amely teljes egészében ellentmond az ésszerűségnek, a logikának, valamint a fizika valamennyi törvényének. Nevezetesen, hogy miképp lehet bőrig ázni egy elvileg fedett, zárt térben.
Az eset a Nyugati pályaudvaron történt, valamikor a kora esti órákban. Odakint egész álló nap zuhogott az eső, nálam viszont - valamennyi ösztönös beidegződésem ellenére - nem volt ernyő, így mindössze a kabátom kapucnija védett az időjárás viszontagságai ellen. Ezért határoztam el, hogy lecsippentek valamennyit a nyílt utcán való tartózkodásomból, és rövid kerülővel, a pályaudvar elegáns csarnokán keresztül jutok el a közeli bevásárlóközpontba. Jó, praktikus, ésszerű döntésnek tűnt, legalább is abban a pillanatban.
De amint betettem a lábam a csapadékmentesnek vélt helyre, és hátradobtam a kapucnimat, jeges vízáradat csapott a nyakamba, és ezzel egy időben jött a hidegzuhanyra emlékeztető látvány és felismerés: a Nyugati pályaudvar csarnokának egyetlen négyzetmétere sem véd az esővíz ellen! Mindenhol hatalmas cseppekben, folyamatosan, megállíthatatlanul dől a víz a tető résein, hézagjain át, ami elől egyszerűen nem lehet biztonságba húzódni, mert nincsen hova.
A helyzet már ilyen évek óta. Ciki. Csak eddig nem volt egy olyan blogom, amely napi rendszerességgel követeli meg a bejegyzéseket. Ezért emlékeztem meg erről a kellemetlen, nevetséges, ámde mégis elgondolkodtató eseményről. Hiszen annyira rám vall, hogy képes vagyok még ott is bőrig ázni, ahol pedig, elméletileg, nem lenne szabad. Ezúton köszönöm hát meg azoknak az elvtársaknak, akik képtelenek rendes tetőszerkezetet varázsolni a fejem fölé, és ezzel ismét rávilágítottak, mennyire alkalmatlan vagyok a civilizációban való létezésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése